Angol lánybúcsú szövegek

Az angol legénybúcsú szövegek hatására megjelentetjük az angol menyasszonyi és lánybúcsú szövegeket is. Véleményünk szerint így sokkal több variáció érhető el a szavak rövidsége miatt. Lássuk a listát:  bride bride to be bachelorette party hen night bride tribe bride squad

Angol legénybúcsú szövegek

Az országban először a Kitűzőshop kezdett egyedi szöveges kitűzők és pólók forgalmazásával 2012-ben azzal a céllal, hogy a legénybúcsúkat és lánybúcsúkat teljesen egyedivé tegyük. Első lépésként az összes szöveget és szlogent lefordítottuk, hátha vonzóbbá tehetjük a partikat a magyar nyelvű

Tiara, fejdísz

A tiara egy ékköves uralkodó fejdísz, amit a régi nemesség nő tagjai hordtak. Maga a tiara szó Perzsiából származik, annak idején papok, uralkodók és egyéb főméltóságok viselték. Hétköznapi elnevezés még a diedém, ami az ókori görög és római földről való.

Vállszalag

Feltűnő és színes, ami megkülönbözteti a vállszalag viselőjét. Akkor jó, ha teljesen egyedi, hogy kiemelje a tömegből azt, aki hordja. Legtöbb esetben szaténból készülhet, erre nyomják rá a különböző szövegeket ki ilyen- ki olyan technológiával. Magyarországon nagyon elterjedt az előre